A későn kelések hétvégéje, mint mindig. 9 helyett 10 óra kelés, részemről reggeli, majd irány a vasútállomás. Visszafelé vonatozni akartunk a túránk végeztével. 17.12-t kellett becélozni, akkor indul a vonat valahonnan vissza Vitoriába. Hát, a fene se gondolta, hogy ilyen lassan/vagy gyorsan telik az idő. Mindenki gondolja azt, amit akar. De mi nagyon gyorsan haladtunk. Lehet, hogy volt bennünk egy olyan érzés, hogy mindjárt bőrig ázunk, mivel nagyon szépen gyűltek felettünk a felhők, de valahogy csak nem sikerült az égnek leszakadnia, no nem mintha nem örültünk volna neki. Megint csak dél felé indultunk el, csak most DNY helyett DK volt az irány. Úgy terveztük elmegyünk Estibalizba, majd onnan megkeressük a vasútállomást Alegría-ba és vonatozunk haza, hogy legalább kipróbljuk a spanyol RENFE által nyújtott szolgáltatásokat is.
De mint mondtam, túl gyorsak voltunk Estibalizba a Mendiola-Otazu-Aberasturi útvonalon jutottunk el. Kis emelkedővel az út végén. Az út az egyik Vías Verde útvonalon ment végig. Rengeteg biciklistával, kevesebb gyalogossal találkoztunk az úton. Valahogy az volt az érzésünk rengetegszer, hogy az út, amin megyünk végig, valaha vasúti sínt tartalmazott. Még a környezet is arra utalt, hogy itt valaha kisvasút futhatott. Miért? Találtunk olyan épületeket, amik kívül estek a közeli településtől, és teljesen olyan formátumú épületek voltak, mint a vasúti megálló egy jobb faluban nálunk. Már csak a bakter hiányzott, a váróterem ott volt, csak már belakták. Persze majd utána járunk ennek is.
Az utat egészen a keresztező borútig követtük, amire rátérve jutottunk el Estibalizba. Reméltem, hogy találunk borozókat is útközben, de erre nem került sor, de akkor minek borút, a borút. Értelmetlen, és érthetetlen. Mindenesetre újabb turistajelzéssel gazdagodtunk. :)
Estibaliz nagyon szép, tetszett az itt lévő templom, vagy apátság. Most nem tudom, hogy éppen mi volt az, mivel nem találtam semmi jelét annak, hogy valami ismertető lenne a helységről. Az biztos, hogy jó helyen van. Fent a dombon, kicsit másznia kell annak, aki fel akar jutni oda, gondolom harcászati szempontból is jó helyen volt.
Elfogyasztottuk kis elemózsiánkat a helyi parkban, miközben szemrevételeztük, hogy még itt fent is játsszák a spanyolok nemzeti játékát a pelotát. Ki kell deríteni mi is a játék lényege, most már kezd nagyon érdekelni. Kaja után irány tovább.
Leereszkedtünk egy gyalogösvényen egy közeli tavat is érintve (na itt látszott igazán a tó fodrain, milyen szél is van megint), majd elértünk Oreitia-ba, miközben keresztülszeltük a vasúti síneket. Végre mozgó vonatot is láttunk, jól néznek ki.
Nem tudom feltűnt-e valakinek, aki erre felé járt már milyen kis területen, milyen sok település foglal helyet. Vitoriáról tudni kell, hogy egy medencében fekszik, körülötte kisebb-nagyobb hegyek zárják el az ország többi részétől. A tisztáson, amin a város helyet foglal számtalan út keresztezi egymást, és számtalan település található ezek keresztezésében. Ahol pedig település van, ott mindenképpen egy templom is található, amely a legmagasabb, a legrégebben épült, és a legrégibb anyagból készült el. Ja, és ahol a legtöbb platánfa van kopaszon. :)
Oreitiaból Matanco, majd Ilarraza volt a következő állomások. Mindenhol templomot fotóztunk, mivel más érdekes nem nagyon volt a köztéri kutakon, a teherautót mérő mázsán (ha lehet annak hívni) kívül.
Vitoria határában felfedeztük, hogy közel a Fernando Buesa Aréna a Tau otthona, már messziről látható volt, hát arrafelé vettük az irányt. Na jó, előre elterveztük, hogy arra megyünk haza, ha már nem a vonatot választottuk. Lassan elértük azt az állapotot már, hogy „Mikor érünk már haza, le akarok feküdni!”, de azért még kitartottunk, érdemes volt. :)
Az Aréna után megnéztük a mellette elterülő Salburua Nemzeti Parkot, tavaival, nádasaival, vadkacsáival, gólyáival, szarvasával együtt. Nagyon szép terület. Főleg akkor, ha nem fájna piszkosul a lábam.
Hazaérve mindketten bealudtunk úgy, ahogy ledőltünk az ágyra. Peti tovább bírta. J:) Mire Ő felébredt már volt vagy 22 óra, én csak fél órát szundítottam, de már megint megkapta a nap az arcom. De mikor sütött, nem emlékszem. :)
Hát megint mentünk vagy 30 km-t. Hiába jók vagyunk.
Jövő hétvégén biciklizünk, ha tudunk szerezni. :)
2 megjegyzés:
a pelota leginkább a squash-hoz hasonlít szerintem.
tök jó,hogy így túrázgattok,nekünk is el kéne már kezdeni..
Igen, ahhoz, de van egy masik jatek is itt, csak eppen nem tudom mi a neve most.
A pelotat kezzel utik vissza, igaz van valami a kezukon, a masik pedig egz regi Bud Spenceres filmbol ismert, mikor valami eszkozzel utik vissza. Majd kideritem.
Megjegyzés küldése