A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kalimotxo. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kalimotxo. Összes bejegyzés megjelenítése

2008. május 1., csütörtök

El tarde plato: Lángos...

Úgy gondoltuk, most hogy elutaztak a főbérlőink tartunk egy házibulit, főzéssel, képnézegetéssel, no meg iszogatással.
Jelentem tegnap este elkészült az első lángosom, igaz hagyott maga után pár kivetnivalót, de hát mégis csak az első volt, és mégis csak bonyolultabb megcsinálni, mint a sült csirkét, szerintem...
Szerencsére a meghívottak (Kaisa, Carmen, Sundae, Susanna, Tuomo) is türelmesek és megértőek voltak... még jó, éhesek voltak ők is... de azért tudattuk velük, hogy nem olyan könnyű elkészíteni a lángost. Tehát türelem...
Mivel azonban egy óra alatt sem sikerült megkelnie a tésztának, kicsit kezdtem aggódni, hogy lesz ebből "mennyei lakoma"... kevés volt az élesztő, vagy a víz, vagy a liszt... nem tudom, senki nem volt, hogy segítsen.
A többiek nem ismerték a receptet és én is csak abból tanultam, amit olvastam a neten, vagy küldtek. Tehát lehet tanácsokat adni. Lehet, hogy nem várakoztam eleget az élesztő "felfuttatásával", azt már Anna mondta hajnalban... nem tudom. De a következő már sikerülni fog, készülök majd rá.
Mivel azonban kísérletező típus vagyok, csak megsütöttük amit összekevertem... igaz messze volt a tészta állapottól, inkább valami folyékony massza volt, de az eredmény magáért beszél... mindenkinek ízlett, még így is, hogy nem lett tökéletes. Volt hozzá tejföl, sajt, lekvár, túró, beszereztünk mindent...
Persze a biztonság kedvéért csináltunk még bundás kenyeret is, ami kifejezetten jól néz ki ilyen vékony kenyérből. Javasolni fogom, hogy árulják itt, mint tapas. Laktató, könnyen kész...

Persze előkerült még a kajálás előtt a pálinka is a szekrényből, no meg a pacharán, valamint Tuomo hozott finn vodkát (meg kell hagyni finom volt). Susanna a kaja-pia hatására már magyarul olvasta a aszútörkölyös pálinka cimkéjét, mindenki örömére. Nem értem miért nem tudják a németek kiejteni normálisan az ö, ü, ssz betűket? :)

De az estét mindenki túlélte, a lángos nagyon jól sikerült, a kalimotxo elég volt végül is, a tömény pedig nem ártott meg kellőképpen senkinek sem.

Ismétlés legközelebb...

2008. április 24., csütörtök

2008.04.24. Ilyen az élet… újra az óceán

Végre van megint egy kis időm írni (összefoglalva az utolsó hetem), már nagyon rég volt, hogy utoljára klaviatúrát ragadtam, de nem is volt rá nagyon okom, hogy írogassak, nem sok mindent történt az utolsó írást leszámítva, vagy mégis…

Szombaton voltunk újra az óceánparton, végre megint jó idő volt, fantasztikus kirándulás volt. :) A Filológia tanszék kirándulására sikerült nekünk is eljutni, igaz hajnali 8 órakor kellett kelni, hogy biztos legyen helyünk, mivel nem voltunk feliratkozva. Azért azt tudni kell, hogy hajnali fél 6-kor értünk haza az esti buliból. :)

A buliból, amit soha nem fogok elfelejteni, azt hiszem, egész életemben emlékezni fogok rá. Porqué? Az ok egyszerű: szerelmes lettem, és nem is tudom elmondani mennyire. Csupán az az egyetlen probléma, hogy reménytelen… de legalább elmondhatom: van esély a további életemre…

A kirándulásra szerencsére rengeteg ismerősünk is eljött, így legalább jó volt a társaság is. :)

Az útirány: Mutriku – Zarautz – Pasai Donibane – Hondarribia

Csodálatos az óceánpart, csodálatosak az ottani kis halászfalvak. Rengeteg szűk utca, kedves emberek. Mutrikun egy idegenvezető vitt minket végig bemutatva a falut. Zarautzba a parton töltöttük el a legtöbb időt, vagy a víz elől rohangáltunk, vagy csak néztük, ahogy jön a dagály. Pasai Donibane-ba csónakkal jutottunk el, igaz csupán 3 perces út volt, de nagyon szép volt. Mintha Velencében lettem volna. :) Csodálatosak az itteni házak, bar-ok, meg minden. Nagyon örülök, hogy Vitoria-Gasteiz-be jöttem ki tanulni. Hondarribia kicsit nagyobb falu, mint az előzőek, a vizen túl már Franciaországba is bekukkanthatunk. Régi városfal még a XIV. századból, a helyi kastéllyal együtt. Betértünk kajálni egy helyi török kebaboshoz, ahol a tulaj indiai volt, és angol focit nézett. És olyan jó volt hozzánk, hogy mivel elrontotta a lányok kajáját, a mi is kaptunk Tőle ajándékba. :) Persze mi értünk oda utoljára a hazafelé tartó buszhoz (Kaisa, Sundae, Carmen, Robi, Peti).

Fantörpikus nap volt. Igaz hazafelé leszakadt az ég, de kit érdekelt a buszból…

Hétfőn elbúcsúztunk a német lányoktól, akik jöttek Susannához látogatóba, utoljára láttam Antje-t. Az egész estét átbeszélgettük. Sajnálom, hogy elmennek, kár, hogy nem tanulni jöttek ki. :( De hát, ilyen az élet…

Szerdán ír népzene koncerten voltunk, ami a Pabellonba volt megtartva. Nagyon jó volt hallgatni, már néha besokaltam a spanyol zenétől. :) No, persze nem igaz, ma is megyünk este biztos a La Cantina-ba. :) Azonban tegnap 22.30-tól még moziba mentünk (Carmen, Kaisa, Susanna, Robi, Peti, Alexandros) a San Prudencio utcában a Cines Guridi-ben: Todos Estamos Invitados (már a cím is jó volt, csak nem értem akkor miért kellett a jegyért fizetnünk. :) )volt a film címe, és a Baszkföldi ETA-ról szólt. :) Nem mondom, hogy mindent értettem, de azért érdekes film volt. Viszont a mozi drága: 4,8 euró volt, és ez a kedvezményes jegy.


2008. február 27., szerda

2008.02.21. buli, salsa, Bati Kano bar, kalimotxo

Este buli, de most nem tudom hol. :)

11 órai kelés, Peti bemegy a suliba, én meg boltba, éhes vagyok. A közeli, másik kedvenc boltunkban beszereztem a szükséges élelmiszereket: bor, narancslé, tej, sör, tészta (a la carbonara). Hát a tészta nem sikerült valami jól, sok volt a víz benne talán. Meg nem is volt olyan finom. :) Legközelebb ezt kihagyom.

Újabb boltlátogatásunk során (Peti éhes), most másik Eroskiba mentünk, sütöttünk mirelit halat, meg csinaltam rizst. Hát nem ez volt életem legjobban elkészített rizse, kicsit mancsos lett, olyan mint a tejberizs, de ehető volt. :)
Mivel nem akartunk tanulni, és nagyon unatkoztunk az esti buliig leálltunk sakkozni. Nyertem!!!
Közben megkóstoltuk az 1 literes sörünket. Finom volt, tetszik, hogy nem kell utántölteni.
:)
Elkezdett fájni a hátam megint, és nem tudom mitől.
:( Remélem hamar elmúlik, már bulihiányom van, de nagyon. Peti beszervezett 3 lányt (2 portugál, 1 olasz), a baszk óráról, hogy megyünk együtt bulizni a Bati Kano-ba. Ki is mentünk a megbeszélt helyre a vasútállomásra, a lányok (Viviana, Mariana) persze késtek 20 percet és egy pasi (Louis) is jött velük. Az olasz lány fáradt volt, nem jött. Irány a Bati Kano bar.

Bati Kano - senki, kb. 3 ember ül bent, plusz a 3 kiszolgáló személyzet.

Átmentünk kávézni valahova, a lányok és Luis kávézik, Peti beszélget, én meg figyelek. Luist néha egész jól megértem. Azt hitte Prága Magyarország fővárosa, buták a portugálok. Mindhárman a Farmacyra járnak.

Vissza Bati Kano bar, meg mindig senki.

Menjünk akkor valahova, megkeressük a Zappát, igaz nem tudjuk hol van. Útközbe találkoztunk Liudmilaékkal (vele, az orosz csaj Nathalia, egy angol "néni", meg egy helyi spanyol csaj).

A spanyol csaj elvitt minket máshova bulizni. Mit is mondjak, nagyon jó hely: Roneria cubana a neve.

Ez valami fantasztikus hely volt, salsát táncolt mindenki, nagyon tetszett.

Megtáncoltattam a két portugál lányt, tetszett nekik. :) Még a spanyol lánytól is kaptam elismerő szavakat, vagyis gondolom azt mondta, reakcióiból ezt vettem ki, nem sokat értettem belőlle. :)

Mindenki át a Bati Kano-ba, kb 1 óra felé. Most már voltak emberek, tele volt, kis táncika, majd találkoztunk a többiekkel (a csoportomból is), kicsit bentebb, vagyis a terem másik végében.

Az utolsó számot pont Liudmilaval táncoltam. A lányok nem tudnak táncolni itt, hiányoztok otthoniak. Meg kell őket tanítani. Már Peti is leckéket akar venni tőlem. Elég jól elvolt ö is. :)

Kb. fél 3 körül kapcsoltak fel a villanyt, nagyon meglepődtem. Azt hittem hajnalig fog szólni a dínom-dánom, de nem. :( Hazajöttünk, elfogyott a pénzünk. Drága egy helyek ezek.

2,5 € a kalimotxo (VBK).