A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Louis. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Louis. Összes bejegyzés megjelenítése

2008. február 27., szerda

2008.02.16. ¿Dónde es net?

A szombat tipikus szombat volt. Késő keltünk megint csak. Minek is korábban. Nem csináltunk semmit, talán kicsit tanultunk, meg kb. elterveztük a vasárnapot.

Délután kinéztem a városba, hogy netezzek, mivel 14 óráig nem sikerült beérnem a suliba (addig van nyitva). Az El Corte Inglésben szétnéztem kicsit, hát tényleg nagy a maga nem is tudom hány szintjével, talán 7, hmmm… sok volt mindenesetre. Egyébként azért mentem, mert Katie mondta, hogy jól lehet fényképezni a rákokat és egyéb apró tengeri élőlényeket a hús- és hentesáru részen. No, persze ez kimaradt, miért is ne. Csak a Törvények Terén (Plaza de los Fueres) jutott eszembe a gépem fölött ülve. Viszont hazafelé találtam egy jó boltot, ahol 5 €-ért lehet nadrágot venni. Ez tetszett!!!

Este Louis kihívott minket sakkozni, kikaptunk mindketten, de azért kicsit megizzasztottam

2008.02.15. Tarjeta...

Most erre mit is írjak. Késői kelésnek lettünk áldozatai. Arról volt szó, hogy reggel bemegyünk Katiehez reggelizni, mivel egyedül lesz, és a főnöknő is csak fél 11-re jön be. Hát nem sikerült felkelni, csak később, de azért elindultunk. Peti nagyon éhes volt. :)

Beérve már ott volt a főnöknő, így elnéztünk a suliba netezni, hogy majd később visszatérve jól lakunk. Végül Colacaot-t meg valami péksütit kaptunk Tőle. Rendes lány.

Délután fotózgattam végre kicsit, majd mentünk Katiehez, mert segített telefonkártyát venni. Mivel azonban a sikeres vásárlás után nem volt jobb dolgunk, mentünk Hozzá, hogy tortát gyártsunk. Kipróbáltuk milyen is lehet a helyi OREO Cake torta, amit a kedvenc boltunkból, a Carefourból szereztünk be. Hát… Peti elmondása szerint olyan az alja (vagyis a tésztája), mint az aszfalt, amire tojás, vajból kevertünk krémet, majd a tetejére „földes” alapú réteg került. Tényleg olyan volt, mintha földet szórtunk volna rá. Mikor elkészült irány a hűtő. Addig unaloműzésként fotónézegetés. Meg kell állapítani a torta finom lett, majd rakok fel róla fotót. :)

Végre van spanyol kártyám! Akit érdekel, szóljon, most úgyis csak ott vagyok jobban elérhető. :)

Hazafelé találkoztunk Louissal, aki éppen munkába indult kis robogójával, mivel ugye pizzafutár. :)

2008. 02. 13. Suli,suli, suli...vásárlunk

Ne reméljétek, hogy mindig ilyen sokat fogok írni, mint eddig tettem, de még frissek az élmények, és sok minden történt. Igaz most csak visszaemlékezve írom e sorokat, de hát, mintha tegnap lett volna. Egész pontosan február 22-én emlékezek vissza. Megfogadtam, addig nem alszom, míg el nem érek eddig a napig a mementómban. :)

Nos vissza a múltba… Még az éjszaka folyamán bekopogott Louis nem kérek-e pizzát, de mivel már jól laktam este, nem nagyon voltam éhes, meg egyébként is már lassan aludni akartam. Reggel 7-kor kellett kelni, mentünk Catastro & Urbanismo órára Migeul feleségéhez Maria Luisahoz. Jó fej a tanárnő. Nem sokat értettem abból, amit mondott, vagyis semmit nem értettem minek is színezzük. Viszont próbáltam következtetni a kivetített előadásából, szótárral a kezemben. :)

De Peti fordított élőszóban, én meg a szótárból. A fotók tetszettek nagyon. Majd le kell szednünk az anyagot netről, de hogy azt még nem tudom, mivel nincs jelszavunk még a helyi etr-re. :( Kiderült most csak 2 órás az óra, majd délbe folytatjuk, na szép. Magyarországon ilyet nem nagyon csinálnak, hogy így szétszednek egy órát. De ha már így alakult, hazajöttünk reggelizni, ránk fért. Délbe újra Catastro, majd spanyol. Na, ez az óra nem tetszett. Kaptunk két szöveget, hozzá kérdéseket, és párban meg kellett beszélni, mit olvastunk. Olvastunk, próbálkoztam vele, de hát kb. minden második szó ismeretlen volt nekem, nem is tetszett. Itthon megnézve felvilágosítottak, hogy tele van jövő idővel, feltételes idővel a szöveg. Köszi! Én meg fejből nyomjam, azt hittem ez a kezdő csoport. Felvettünk még egy órát Autopsitas y Ferrocarriles (Autópályák és Vasutak), amit egy újabb szimpatikus pasi Paco (azt hiszem Francesco a neve, de így hivatja magát, majd kiderítem) fog tartani.

Délután visszatértünk az El Boulevardhoz a Media Marktba. Petinek fülhallgató, meg egér kellett. Betértünk az Eroskiba is. Nagyon nagy. Engem a budaörsi Tescora emlékeztet, még az elrendezés is hasonló. De komolyan! Be is vásároltunk rendesen. Milyen h*lye vagyok, hogy ilyen messziről cipekedünk haza. Tudni kell, hogy az El Boulevard a város majdnem másik végében van. De nem baj. Találtunk kerek 3 €-ért spanyol egynyelvű szótárt, le is csaptunk rá mind a ketten. Rengeteg a dobozos sör, és milyen olcsó, csak azt fogunk inni. Negyede a tejnek. Viszont a sajtok nagyon drágák és csak nagy kiszerelésben van a feta sajt. Pedig meg fogom venni, majd 1x. Szerettem volna salátához venni pár dolgot, de NINCS lilahagymájuk, kefír, tejföl, túró (hogy lesz túrós tészta?), a túró rudit nem is említem. :( Valaki postázza légy szíves, köszi!!!

Otthon végre jól bekajáltam, közbe megjött Louis is, Peti nekiállt vele beszélgetni miközben előkerült a tegnap esti pizza is. Louis pizzafutár és a közeli Telepizzánál dolgozik, motorral rohangál esténként. Féláron szerzi a pizzát, no majd kihasználjuk. :) Ők beszélgettek, suliról (régésznek tanul, vagy valami hasonló), politikáról, no meg arról, hogy csak Ő is néha fogja a netet. Basszus, mintha nem ezt mondta volna beköltözéskor, azért is örültünk meg akkor.

Az esték hidegek, lefagy a lábam, kikapcsolják 23 órakor a fűtést, mi meg fagyjunk meg, na szép. Zoknit kell húzni legközelebb, ezzel a bölcs gondolattal aludtam el…

2008. 02. 12. Lakás kell...

Korai kelés, naná van még reggeli is számunkra. No, meg is lepődött a konyhásnéni, Ő nem tudott Rólunk, de azért kaptunk valami kaját, igaz kevesebbet. Mindegy, reméljük ez lesz az utolsó reggelink itt. Peti kitalálta pakoljunk össze mindent, és akkor biztos találunk megfelelő szobát vagy lakást. A lakás is jó lett volna, mert Katie is költözni akar, nála sincs net, ami úgy látszik létszükség. 10 órakor találkoztunk a lányokkal (Amaia, Joana), mentünk Rosa Mariahoz. Segítettek a lányok felhívni a kiírt lehetséges albérleteket, sajna csak egy volt megfelelő telefonba. Délután majd megnézzük, fél 4-re megyünk lakáslátogatóba. De siettünk, mert menni kellett Cartografía órára, ami elmaradt. Így rengeteg időnk maradt. Benéztünk Katiehez a Krunch-ba, meg ha már Nála voltunk a GIP-hez (ez a városi szoba, lakás kiadására specializálódott szervezet). Sajna csak egy évre adnak ki lakást, szoba meg nem volt egy helyen sehol. Így bíztunk benne, amit délután megnézünk, az jó lesz. Vagy még ott van a tegnapi fószer lakása, de azt nem szerettük volna.

A délután első említésre méltó eseménye a spanyol teszt volt, amit írtunk, vagyis én elkezdtem írni, majd jött María és megmentett. Átvitt a kezdő csoportba. :) Még szerencse, csak belenéztem a tesztbe, de kettéállt a fülem. Mint Peti mesélte később nagyon nehéz volt, nem is sikerült neki, másnap átrakták a középhaladó csoportba. :( Pedig Ő jól beszél spanyolul. No majd gyakoroljuk a nyelvtant, én meg mindent. Szerencsére jó helyre kerültem, szimpatikus volt a tanárnő is, a csoport is. Ebbe a társaságban van az a lány is, akitől hétfőn a reggelinél a szálláson kaptam még tejet (Martina Németországból). Tök jó, 9-en voltunk 9 különböző országból. Finn, brazil, német, görög, kínai, amerikai, lengyel, osztrák, és ugye magyar. Szép csapat. :) Jól telt az óra, még élveztem is, de azt hiszem nagyon sokat kell tanulnom, ahogy érzékelem a társaság fele, már tanulja pár éve a spanyol nyelvet.

Megnéztük a lakást. Tetszik. Közel az egyetem, szinte mellette van. :) Louis és párja Thália (csak pár nap múlva derült ki a neve, pedig már első nap is bemutatkozott, de soha nem értettük, és azért ciki lett volna megkérdezni, hogy no mégis mond már meg, hogy hívnak) adták ki a szobát. Szimpatikusak voltak. Állítólag van net is, hurrááááá!!! Persze nem volt, kiderült később, no sebaj, majd a suliban. De volt egy nagy szoba, két ággyal, szekrénnyel, asztallal, olvasólámpákkal. Konyha, fürdő, szalon, ahogy itt mondják a nappalit. Rögtön megtetszett mindkettőnknek. Louis kérdezte, mikor akarunk költözni, ha tetszik. Közöltük most. :) OK, mondta, és már indultunk is a cuccunkért. Segítségül hívtuk Katie bicikliét is, mivel a bőröndömet nem volt kedvem cipelni. Szép látvány voltunk az utcán végigmenve. :)

Mint félúton Peti elmondta, a szálláson lévő portás segített volna kocsival elvinni a cuccainkat, na gondoltam jókor mondod Te is. :)

Nem baj, élménynek ez is jó volt. Van négy hónapom, hogy valahogy megcsináljam a bőröndömet. Kerekek megvannak, keresni kell egy javítóműhelyt, ha van egyáltalán ilyen. :)

Tehát beköltöztünk, végre főzhettünk, jó kis otthoni tasakos makarónit, meg rántottát. Mindkettő nagyon finom volt. Elmentünk pénzt kivenni, meg várost nézni még kicsit, majd hazaérve fizettünk: 330 € a precio kettőnknek összesen, a gastos-t (havi költségek) majd 2 havonta kell fizetni. Az este további részére nem emlékszem sajna, valószínű korai alvás volt megint. :)