2008. 02. 03. Töltött paprika, Pantano de Ullibari

Mint kiderült, mi nem tudunk korán kelni, még akkor sem, ha nagyon szeretnénk. :) De még jó, hogy nem így történt. A szombat reggeli ébredés pedig nem arról híres részünkről, hogy hajnali 8 órakor kelünk. Megbeszéltük a mai napra Katie-vel, hogy megyünk hozzá 11 óra felé, mert főzünk. Hát mi kb. akkor ébredtünk fel. Majd kis késéssel jött a telefon, hogy nyugodtan maradjunk még, mivel Ő fodrásznál van. Na szép!

Végül kb. 13 óra felé értünk oda hozzá. Gyors bolti bevásárlás az ebédhez és már neki is állhattunk a főzésnek. Vagyis nem mi, hanem Peti főzött, mi ketten pedig adtuk a segítséget. Töltött paprika volt a menü. Az otthoni paprikákhoz képest a spanyol paprikák jóval nagyobbak, hosszabbak is. Több hús fér bele, ami számomra nagyon pozitív hozzáállást jelentett. Ami hús pedig nem fért bele a paprikába, abból fasírt készült. Burgonyával köretként igazán laktató ebédet hoztunk össze. Nagyon jól sikerült! Anna Neked direkt le is fotóztam. Fent van a Neked szóló fotók közt. Csak Neked, csak most. :) S ezek után, mint egy jól lakott óvodás, ahogy kell, jöhetett a szieszta. Ami egész délután tartott.

A vasárnap megint csak elég későn kezdődött. Kialudtuk fáradalmainkat. Pedig ma biciklizni akartunk menni a közeli tavakhoz. De előbb még meg kellett szerezni a szükséges közlekedési eszközt a közeli Centro Civico-ból, a Hegoalde-ból. Na, persze még mindig nem lehet bérelni biciklit, majd csak március 14-étől. Így kénytelenek voltunk elkérni Louis-tól, és Katei-től a biciklijüket. A Katie (vagyis inkább a Miguel) biciklije elég jó volt, teljesen olyan, mint az enyém otthon, ezt használtam én. A Louiséval kissé több gond volt, sajnos. Peti közlekedett vele az út során, és végig állítgatni kellett a kormányon. De azért később hazaértünk vele.

Délelőtt szerettünk volna elindulni, de addig szórakoztunk, hogy volt már 13 óra is mire végre nekiindulhattunk a nagy útnak. Előbb át a városon, majd egy kerékpárútra térve ki a városból haladtunk. Jó kis túrának néztünk elébe. Az úti cél a Pantano de Ullibari víztározó volt, ami Vitoriától É-ÉK-re helyezkedik el a térképen. Kb. 15 km távolságra saccoltuk térkép alapján. Már az oda út is élményekben gazdagon telt. Peti keselyűt vélt felfedezni az egyik madárban, szamarat fotóztunk, igaz csak egy kertben legelészett, és újfent számos közel egyforma templomot figyelhettünk meg.

Első jelentős állomásunk a víztározó gátja volt, ahonnan csodálatos volt a kilátás a tóra, a szemben lévő településre, a hegyekre. Nagyon szép panoráma fotót sikerült itt készítenem, legalábbis szerintem. :)

A tó körül szerencsére ment egy Vía Verde (Zöld út) túristaút, így nem kellett a kocsik számára fent tartott úton közlekednünk, ami valljuk be, sokkal kényelmesebbé tette a haladást. Csak a gyalogosokat, és a biciklivel közlekedőket kellett kerülgetni. Rengeteg jól sikerült fotót csináltam. Nagyon szép volt a tó. Búbos vöcsök, vadkacsa, szárcsa, és még számos madárfajt figyeltünk meg hol a tavon, hol a levegőben elrepülve. Mind a parton, mind a vízben jól megfigyelhető volt a környéket alkotó kőzet palássága, valamint kibillenése. Rengeteg helyen jó napozási felületet jelentett a helyieknek. :) Második pihenőhely egy templom kertjében volt. A kilátás innen is gyönyörű volt, de a kertben lévő csap volt a fő szempont, hogy itt pihentünk egy kicsit, valamint töltődtünk fel vízzel, és csokival. Mert a csoki az fontos, egy ilyen hosszú úton. :) Felfrissülve máris könnyebb volt tekerni az elkövetkező szakaszon, igaz kezdtem egyre jobban érezni, hogy lehet, hogy a bicikli olyan, mint az én city bike kerékpárom, de az ülését nem lehet ez enyéméhez hasonlítani. Kezdte egyre jobban nyomni a hátsómat, szépen kifejezve… De még bírtam. Mivel nem hátráltatta semmi, és senki haladásunkat elég gyorsan elértünk a tó ÉK-i csücskéhez, Landába, ami kb. 10 km-re volt a gáttól, ahol a Vía Verde kezdődött anno. Itt kicsit letértünk az útról, mivel egyszerűen szólva nem találtuk meg a turista utat, majd kb. 4-5 km aszfalton tekerés után tértünk vissza rá, igaz ez alatt a túrista úton már a 18-as km kővel találkoztunk. Jó sokat kanyaroghatott. Innen már számos helyen erdőben tekertünk, ami valahogy mindig párosult az emelkedőkkel. :( Az utolsó jelentős megállónk kb. délután 5 óra körül lehetett, mikor is megettük kis elemózsiánkat, ha már elhoztuk. :) Itt is csináltam panoráma fotót, de ez sajna nem sikerült olyan jól, mint az előző, de azért csodáljátok. :) Meg is kellett örökíteni itt magunkat az utókornak, hogy tényleg jártunk itt, és nem csak fellegekbe beszélek.

Mivel úgy gondoltuk az óránkra pillantva, hogy valószínűleg nem tudnánk teljesen megkerülni a tavat, egy kicsit módosítottunk az útiterven, és átkelve a tavat átszelő hídon egy elhagyatott templom felé vettük az irányt, amin gólyafészek volt látható, még gólya nélkül. Utólag nem is bántuk, hogy erre jöttünk, hiszen akkor kihagytuk volna a birkanyájat, a bikákat és a bocikat is. :)

Hazafelé már elég gyorsan haladtunk mikor elértük az aszfalt utat. Addig azonban volt egy kis kaptató, mivel a tó kicsit mélyebben van ezen a részen, mint a kezdetekben. De jelenthetem épségben megérkeztünk vissza a városba, ahol kicsit még várost néztünk, mivel vissza kellett vinni a közlekedési eszközt Katienek. Nála kicsit megpihentünk a puha fotelokban. Tudjátok milyen jó volt ezekben ülni, és nem a kemény kerékpárülésen? Még ma is fáj a hátsóm…

Hazaérve aztán jól bepizzáztunk, mivel Louis előző este vagy 6-7 doboz pizzát hozott haza, ami ugye nem sokáig marad meg a hűtőben, főleg, ha besegítünk…:)