2008. április 24., csütörtök

2008.04.24. Ilyen az élet… újra az óceán

Végre van megint egy kis időm írni (összefoglalva az utolsó hetem), már nagyon rég volt, hogy utoljára klaviatúrát ragadtam, de nem is volt rá nagyon okom, hogy írogassak, nem sok mindent történt az utolsó írást leszámítva, vagy mégis…

Szombaton voltunk újra az óceánparton, végre megint jó idő volt, fantasztikus kirándulás volt. :) A Filológia tanszék kirándulására sikerült nekünk is eljutni, igaz hajnali 8 órakor kellett kelni, hogy biztos legyen helyünk, mivel nem voltunk feliratkozva. Azért azt tudni kell, hogy hajnali fél 6-kor értünk haza az esti buliból. :)

A buliból, amit soha nem fogok elfelejteni, azt hiszem, egész életemben emlékezni fogok rá. Porqué? Az ok egyszerű: szerelmes lettem, és nem is tudom elmondani mennyire. Csupán az az egyetlen probléma, hogy reménytelen… de legalább elmondhatom: van esély a további életemre…

A kirándulásra szerencsére rengeteg ismerősünk is eljött, így legalább jó volt a társaság is. :)

Az útirány: Mutriku – Zarautz – Pasai Donibane – Hondarribia

Csodálatos az óceánpart, csodálatosak az ottani kis halászfalvak. Rengeteg szűk utca, kedves emberek. Mutrikun egy idegenvezető vitt minket végig bemutatva a falut. Zarautzba a parton töltöttük el a legtöbb időt, vagy a víz elől rohangáltunk, vagy csak néztük, ahogy jön a dagály. Pasai Donibane-ba csónakkal jutottunk el, igaz csupán 3 perces út volt, de nagyon szép volt. Mintha Velencében lettem volna. :) Csodálatosak az itteni házak, bar-ok, meg minden. Nagyon örülök, hogy Vitoria-Gasteiz-be jöttem ki tanulni. Hondarribia kicsit nagyobb falu, mint az előzőek, a vizen túl már Franciaországba is bekukkanthatunk. Régi városfal még a XIV. századból, a helyi kastéllyal együtt. Betértünk kajálni egy helyi török kebaboshoz, ahol a tulaj indiai volt, és angol focit nézett. És olyan jó volt hozzánk, hogy mivel elrontotta a lányok kajáját, a mi is kaptunk Tőle ajándékba. :) Persze mi értünk oda utoljára a hazafelé tartó buszhoz (Kaisa, Sundae, Carmen, Robi, Peti).

Fantörpikus nap volt. Igaz hazafelé leszakadt az ég, de kit érdekelt a buszból…

Hétfőn elbúcsúztunk a német lányoktól, akik jöttek Susannához látogatóba, utoljára láttam Antje-t. Az egész estét átbeszélgettük. Sajnálom, hogy elmennek, kár, hogy nem tanulni jöttek ki. :( De hát, ilyen az élet…

Szerdán ír népzene koncerten voltunk, ami a Pabellonba volt megtartva. Nagyon jó volt hallgatni, már néha besokaltam a spanyol zenétől. :) No, persze nem igaz, ma is megyünk este biztos a La Cantina-ba. :) Azonban tegnap 22.30-tól még moziba mentünk (Carmen, Kaisa, Susanna, Robi, Peti, Alexandros) a San Prudencio utcában a Cines Guridi-ben: Todos Estamos Invitados (már a cím is jó volt, csak nem értem akkor miért kellett a jegyért fizetnünk. :) )volt a film címe, és a Baszkföldi ETA-ról szólt. :) Nem mondom, hogy mindent értettem, de azért érdekes film volt. Viszont a mozi drága: 4,8 euró volt, és ez a kedvezményes jegy.


2008. április 17., csütörtök

Pogácsa...

Annyira jól sikerült a keddi Haro-beli látogatásunk, vagyis az ott elfogyasztott ebéd, hogy még másnap sem voltam nagyon éhes, nem tudom miért..., de persze azért enni kell alapon reggel megettem az előző napra készített szendvicsemet, ha mégsem kaptunk volna ebédet. :)

Szerda este pogácsát csináltunk Katie-nél, kihasználtuk, hogy Neki van sütője az albérletben, és még működik is. Mivel itt nem nagyon van tejföl, ha jól emlékszem joghurttal pótoltuk, de valószínűleg kevés élesztőt tettünk bele, mert csak nem akart olyan szépen megsülni, mint otthon szokott. A pogácsa külseje szépen megpirult, de a belseje kicsit nyers maradt. Hmmmm..... nem jöttünk rá miért.

Ma már viszont finom volt. Lehet állnia kellett egy kicsit csak. :)


2008. április 15., kedd

La Rioja, Haro, Erasmus viaje…y otro 2008.04.15.

Tegnap egész nap bosszankodtam, mivel valami gond van az msn live-ommal, és nem tudom mi a probléma. Mindenhol működik kivéve az én gépemet. Vagyis ott is működik, ha nem az eduroam-ot (az iskola által használt wifi rendszer) használom, mint vezeték nélküli hálózat. Az eduroam valamiért blokkolja az átjárómat, és nem tudom miért. De nem csak én. Tehát aki ért hozzá értesítsen, minél előbb, annál jobban fogok Neki örülni. Köszi előre is. :)


De a mai napom eddig nagyon jó, happy!!!

Az unalmas Cartografía Temática óra után irány Haro az erasmusosokkal, meg a tanári kar egy részével.

Erasmus company (sorrendben a képen): Phillippo (olasz srác, jó fej), egy sevillai spanyol lány (spanyolhoz képest szép, nevét sajna nem tudom), Aruna (litván lány, szép), Natalia (német lány, nem csúnya), no meg Peti és én, Robi (dos húngaros chicos). Én valahogy nem fértem rá. :) Minket meg mindenki ismer, milyen szépek, okosak, szerények vagyunk. :)

Rövid utunk után megérkeztünk Haro-ba, ami a La Rioja-i borvidék egyik kiemelkedő jelentőségű bortermelő, gyártó városa (már voltunk itt egyszer még a magyra csoporttal J), megnéztünk egy bodega-t (Vina Tondonia), végigvezettek rajta. Nagyon sok hordó, nagyon sok üveg. Nem is gondoltam volna, hogy ennyi ideig megőrzik a kiürült palackokat. Állítólag itt van a legidősebb La Riója-i bor, ami 1942-es palackozású és 500 €. De még messze nem ez a legdrágább bor :)

A végén megkóstoltuk két terméküket, igazán finom a vörös boruk, de a fehér is jó volt. Nem nagyon van édes, vagy félédes boruk, a seco vino (száraz bor) jellemző errefelé. Petinek megint megártott picit, de lehet a párás levegő tette, még jó, hogy volt szalámi, és kenyér hozzá. Nagyon finom borsos szalámi volt. Olyan otthoni ízeket éreztem, de messze volt ez tőle. :)

Városnézés a következő program, amíg elérünk a főtéren egy bar-ba, ahol is borozás, meg tapas kóstolás: disznófüle, paprikával, meg valami speciális fűszerrel sült krumpli: isteni volt. Majd kis városnézés megint, nem jutottunk be a templomba, ezért a kaput kezdtük el vagy 10 percig elemezni. :)

Megyünk ebédelni, sajna nem tudom az étterem nevét. :( De nagyon jó hely. Hogy mit is ettünk, érdemes végig olvasni. Nagyon finom volt. :)

Entrameses (előétel): jamón ahumada (füstölt sonka), isteni, hozzá panecillo (zsemle).

Primero plato (első fogás): patatas con chorizo, hagyományos La Rioja-i étel, felénk paprikás krumplinak hívják. :)))

Secundo plato: costilla de cordero a la plancha, ha minden igaz így van (sült bárányborda) con patatas fritas y ensalada de verduras (zöldségsaláta).

Postre (desszert): canutillos (fahéjas tejsodó), hogy ez-e a neve, nem tudom, de amit mondtak, azt sehol nem találtam, és ez pont ráillik. :) Nagyon finom, zsemle tejbe áztatva, majd fahéjjal megszórva, állítólag tojás is van benne, hát biztos. Majd még utána nézek.
Az ebédhez, pedig La Rioja-i bor dukál. :) Finomak. Valamin
t Rosa María hozott egy kis töményt is, amit még Litvániába kapott, de mivel nem tudja mikor/kivel meginni, elhozta, hogy majd közösen elfogyasszuk. Még jó, hogy volt velünk egy litván lány, elmondta nagyjából mit is iszunk. :) Finomak voltak, de hol vannak a mi pálinkánkhoz. Csupán 40, 45 és 50 % alkoholtartalmuk volt:)

Kaja után fél 5 felé irány haza.

Itthon Peti kidőlt, én is fáradt vagyok, de nincs kedvem aludni, olyan szép az idő.

Kiülök tanulni, csak előtte még netezek a suliba, meg mérgelődök, miért is nem működik a laptopomon a msn. Mi a baja az eduroamnak. :)

Végre jó idő van, hurrááááááá!!!!!


Boldog, boldog… 2008.04.12.

Magyar bulit tartottunk az új ismerősöknél. Zsolt napot ünnepeltünk, meg születésnapot, ami szintén az egyik Zsoltnak volt a héten. Csináltak a srácok rántott húst (de régen ettem már ilyet), rántott karfiolt (ilyet is), meg fasírtot, amit tapasnak készítettünk végül is el. Volt még francia saláta is, vagy valami hasonló, no meg sör, meg mindenki kapott Manhattan koktélt. A születésnapos whiskey-t kapott ajándékba, ehhez vettek még martinit, el is fogyott mind. Volt, aki nem nagyon bírta és már otthon bealudt, volt, aki csak később majd. :)
Persze megnéztük a Recreativo Huelva-Barcelona meccset is (2-2) és megint sikeresen felhúztam magam, hogy lehet ilyen szerencsétlen egy csapat, mint a Barca, hogy még így sme képes nyerni, nem is érdemel bajnoki címet az ilyen. :(

Este folyamán még meglátogattuk a város egyik nevezetes bárját, ahol Erika dolgozott, aki nagyon tetszik a srácoknak, mivel oda járnak rendszeresen, ugyanis közel van az építkezéshez a bár, ahol dolgoznak. Mire ideértünk már mindenki túl sokat ivott a magával hozott piából. Én előreláthatóan inkább semmit nem hoztam, nekem elég volt a sör és a whiskey a lakásban. :) Mondhatjuk én voltam az egyedüli józan az ötfős társaságban. Petit se láttam még így, mikor kicsit többet iszik, nagyon mulatságos volt, már sajnálom, hogy nem videóztam, csak fényképeztem. :)

Hazafelé a út veszélyes… lehetett volna, de szerencsére Petit nem kellett támogatni, jött Ő magától. Hogy a többiek, hogy értek haza azt nem tudom.

Másnap találkoztunk velük, mivel Peti náluk hagyta még este a táskáját és el kellett menni érte. Hát, mindenki józanodni próbált. Ki úgy, hogy semmit nem ivott, mint pl. Peti, ki úgy, hogy sörrel palástolta másnaposságát, ha éppen nem röviddel. :)

De jó hétvége volt, nagyon. Folyt. köv. legközelebb.

2008. április 11., péntek

Bezárva… 2008.04.11.

Tegnap miután hazajöttünk a bevásárlóközpontból még átmentem netezni a Pabellonba, volt pár dolog, amit el akartam intézni interneten, pl. levelezés, blog. Kicsit sokáig maradtam, mint általában szoktam, majd egyszer arra lettem figyelmes, hogy a portásnál kikapcsolják a számítógépet, na gondoltam akkor jó lesz sietni, mert a végén még elfelejt feljönni az emeletre, hogy van-e itt valaki, és bezár. Összekaptam a dolgaimat és rohantam lefelé. Portás sehol, de ezt már megszoktam, az ajtó viszont zárva. Na ezt nem szoktam meg még eddig… Mit csináljak? Elkezdtem én szólítgatni a portás srácot, de hát válasz semmi. Még nem ment el, mert a táskáját ott láttam. Elindultam felfedezőútra. Az ebédlőrészen sötét, zárva minden, alagsor a következő állomás. Lent még fény volt, ajtó is volt. És mily meglepő nyitva is volt, sőt még a rácsos ajtó is a lépcső alatt… Kijutottam. Jobban meg voltam itt ijedve, mint fent a hegyen. :)

Otra cosa… 2008.04.10.

Őszintén szólva, fogalmam sincs olvassa-e valaki, amiket itt össze-vissza írogatok, de talán. Érdekel-e valakit mi történik velem, nem tudom. Max., majd én fogok jókat mulatni rajta, ha egy év múlva visszaolvasom miket is írtam. :) De talán érdekel valakit…

Nem sok időm volt sajna mostanában írni, mivel a tanulás lefoglalja az időmet. Elkezdtük végre a SIC tantárgyunkhoz tartozó programot elemezgetni. Manifold 6.5 nem tudom mond-e valakinek valamit. Hasonló, mint az Arcview, szerintem. :)

Még a vasárnaphoz tartozik, hogy meglátogattuk a másik magyar kolóniát Vitoriában. Egy lány és 6 srác lakik itt és dolgozik egy helyi múzeumnál, valami restaurálási munkát, bronzban utaznak. :) Jófejek.

Megnéztem a BL elődöntőket, hát nem volt mindenhol igazságos a sors. Végül is azok kerültek be a legjobb 4 közé akiket tippeltem, de a Liverpool így nem érdemelte meg a győzelmet. Olyan 11-essel verte meg az Arsenal-t, amilyet az első meccsen nem adtak meg a londoniaknak. :( De azért jó meccs volt. És milyen jó lesz a két elődöntő: Chelsea-Liverpool, Barcelona-Manchester United.

Voltunk ma a Gorbeia bevásárlóközpontban, mivel Katie biciklit akart venni a Decathlonba, mi meg szét akartunk nézni, és szerencsére Katie lakótársa María kivitt minket. Meg benéztünk Vitoria egyetlen McDonald’s-ébe, ami itt van kint. Nem is értem miért. A gyerekzsúron kívül, ami ott volt éppen, mi ketten voltunk az egyetlen vendégek abban az időtájban. De azért megkóstoltuk az aktuális csemegét. Elég is volt belőle. Már értem miért nincs a belvárosban, sokkal jobb és laktatóbb a tapas. :) Azért pár érdekes fotó:


És mivel magyarok vagyunk vagy mi, a balsors nem hagy cserben, véletlenül bekapcsolva hagytam az otthoni telefonom a táskámban, ami persze önálló életre kelt és eltelefonált vagy 1500 Ft-ot úgy, hogy én még bele se szóltam. Tehát bocsánat, akit felhívtam és olyan bunkó voltam, hogy bele se szóltam. :) Nem volt olyan jó érzés látni, hogy megint tölthetem fel a telefonom, hogy használni tudjam, mivel külföldön kicsit több pénz kell rá, sajnos…



Túl a csúcson… 2008.04.06.

Nem tudom ki volt már úgy, hogy be volt zárva egy sötét szobába és akármerre próbált kijáratot találni, egyszerűen csak a sötétséget szelte ketté lépteivel és nem találta a biztonságot, vagy kiindulási pontot jelentő falat. Na, velem is valami hasonló történt a hétvégén, igaz nem sötét szoba volt, ahol közlekedtem, hanem egy magas hegy gerince, ami a legjobb esetben is 1,5 méter széles volt, és a sötétség helyett hófehér ködbe burkolózott minden körülöttem. A látási távolság kb. 10 méter volt jobb esetben, ami nem lenne olyan gáz, ha az ember alatt nem 600 méter mélység lenne mindkét oldalon. De én nagyon élveztem, teljesen feldobott a veszély. Végül is leértem, mint olvashatjátok, de azért néha bennem volt a félsz érzés…

Tehát a közeli Urkiola Nemzeti Parkban jártunk kirándulni. Kétfős csapatunk bővült még egy finn sráccal (Tuomo) is, így hárman vágtunk neki a csúcsot, az Anboto-t meghódítani. Sajna Tuomo nem volt valami merész gyerek, megijedt a magas hegytől, vagyis inkább attól, hogy néhol tényleg alig lehetett közlekedni, és elég veszélyes is volt. Nekem pont ez tetszett. :) Tehát Peti visszament vele egy viszonylag biztonságosabb szintre és onnan próbálták megközelíteni a csúcsot. Én pedig nekivágtam egyedül a kalandnak, egy szál pólóban. Kb. 800 méteres magasságban váltunk szét, hogy majd később találkozunk, ha nem is az Anboto-n, de akkor majd lent a kereszteződésnél. Nem mondom, néha belegondoltam, mi lesz, ha megcsúszok, vagy beszorulok valahova, esetleg eltörik valamim, de akkor nem nagyon érdekelt. Szerintem mást se érdekelt volna nagyon, ha történik velem valami, észre se vették volna, ha nem hallanak többet rólam, talán Petit egy kicsit, hogy miért nem veszem fel a telefont, mivel én hívni nem tudtam, nem volt pénz a telefonomon (no tengo dinero en mi móvil).

Fentről csodálatos volt, vagyis lett volna a kilátás, ha nem burkolódzott volna ködbe az egész hegy, de hát nem volt szerencsém. Sokszor tényleg csak mentem előre, tudtam, hol van a csúcs nagyjából, eltéveszteni nem nagyon tudtam. Két csúcsot megtaláltam a hegyen, de a főcsúcsot, az Anboto-t sehol nem leltem. Már végigmentem a gerincen, és kiértem a hegyvonulat végére, de sehol nem volt. Felmerült, hogy valahol lehet, le kellett volna térnem egy másik gerincre, de hát nem volt olyan. Mivel visszamenni már nem volt idő, a buszt el akartam érni, a többiekről semmit nem tudtam, elkezdtem lefelé ereszkedni, ami szintén nem volt egyszerű, mivel nem sokat láttam, hogy merre is kellene mennem. De mivel az érzéseimben mindig is bíztam, a lefele út is sikeresen megtörtént, csodálatos helyeken jártam, elmondani nem nagyon lehet. Látni kell. Tehát, ha jön valaki, ezt mindenképp meg fogja nézni. J Lefelé menet találtam vulkáni tufát, vagy valami hasonló kőzetet, szerintem az volt. Anna van belőle minta. És mikor majdnem leértem akkor hívtak Petiék, hogy hol vagyok, ők most értek az Anboto-ra. Na szép, akkor mégis fent van. J Kiderült én is voltam ott, fotóztam is, csak a táblát, ami jelzi a csúcsot nem találtam meg, mivel a másik oldalról kerültem a fejszét tartalmazó hengert, ami az Anboto-t jelképezi. :) Így már nyugodtan haladtam a megbeszélt találkozóhelyhez. Mivel egy szál pólóban rohangáltam a hegyen a kezem kissé lefagyott, de nem éreztem hideget, gondolom a kaland, a veszély felfűtött rendesen. Peti és Tuomo kb. negyed óra késéssel meg is érkeztek a kereszteződéshez. Hazafelé már jó volt a meleg buszban felolvadni… :)